A BEMER egy orvosi eszköz, mely hatékony stimulációjával képes javítani a mikrocirkulációs vérkeringést a szervezet egészében, ami alapvető és általános következménye a gyógyulásnak.
Mellékhatásmentesen alkalmazható otthoni, orvosi és kórházi használatra.

BEMER elv

Az élő szervezetre gyakorolt, a sejtek működését támogató hatásokat vizsgálva a BEMER terápiával kapcsolatban készült tudományos igényű tanulmányok eredményeiből a következőket állapíthatjuk meg:

  • Kedvezően változik a vérellátottság, mind közvetlenül a vörösvértestek tulajdonságainak, mind pedig a mikrocirkuláció működésének vonatkozásában.
  • Aktiválja az immunrendszer első válaszfolyamatait.
  • Befolyásolja a fehérje-szintézist, amelynek következtében megváltozik egyes fehérjék képződésének üteme a képződést gyorsító, illetve lassító hatás által
    (Up-Down reguláció)
  • Stabilizálja az oxidációs egyensúlyt a szervezetben megtalálható, szabad gyököket befogó anyag (redukált glutathion) képződésének a serkentésével.
  • Ezek a rendkívüli jelentőségű élettani változások kedvező hatást gyakorolnak egyes meghatározó, biológiai jelentőségű folyamatok központi mechanizmusaira.

A szövet vérellátásának zavarai és főként az ezzel járó oxigénhiány a foszforiláció révén az univerzális biológiai energiaforrás, ATP (adenozin-trifoszfát) hiányát okozzák.
Az ATP-hiány főként azt a két folyamatot befolyásolja, amely a legnagyobb mértékben függ ettől az energiaforrástól, ami nem más, mint a membránpotenciál fenntartása, valamint a fehérjeszintézis központi folyamata, a genetikai kód másolása.
A vérellátás zavara és ennek járulékos következményei tehát szintén a szervezet önszabályzó folyamatait korlátozzák és csökkentik ezen önszabályzó mechanizmusok működőképességét, ebből következően pedig felelősek számos betegség kialakulásáért.

Dr. Klopp vizsgálatai egyértelműen igazolják, hogy a BEMER 3000 Plus  elektromágneses mező kedvező irányban befolyásolja a vér ellátottsági paramétereket, kiemelten a mikrocirkuláció vonatkozásában. A kedvező irányú befolyásolás hatásideje az új fejlesztésű BEMER impulzussal még nagyobb mértékűnek bizonyult.

A BEMER-terápia valamennyi, az egyetemes orvoslás elismert módszereivel első ízben igazolt élettani hatása a természet adta önszabályzó mechanizmusok működőképességének teljes körű javítását, valamint átfogó serkentését és optimalizálását szolgálja minden szervezetben.

Az egészséges felhasználó számára az egészségét stabilizálja az elérhető legjobb megelőzés és teljesítőképesség keretében, ahogy erről számos aktív élsportoló és tömegsportban résztvevő beszámolt.

Beteg felhasználóknak a terápia széles körűen serkenti és aktiválja a számukra szükséges gyógyulási folyamatokat az átfogó, valamint univerzális és kiegészítőleg alkalmazható terápia keretében.


ÚJ BEMER generáció bevezetése

A forradalom evolúciója - Az új BEMER impulzus nappali használatra

Az új BEMER-impulzussal a szervek korlátozott ill. zavart vérellátottságának (mikrocirkuláció) stimulálásával forradalmi lépést tettünk előre.
Olyannyira nagy lépést tettünk, hogy sikerült néhány paramétert annyira megváltoztatnunk, hogy egyedülálló technológiánk időközben már semmilyen módon sem hasonlítható össze másokkal. Sikerült az első fizikai terápiarendszert kifejlesztenünk, amely szignáljait nem diffúzan és differenciálatlanul bocsátja ki, hanem pontosan az emberi szervezet fiziológiai folyamataira lehetett hangolni.

Mi történt?

Sokat fektettünk a kutatásba és a fejlesztésekbe. A meglévő jelfolyamot radikálisan megújítottuk. A speciális jelkonfigurációval a szervek vérellátottságának helyi szabályozó mechanizmusait stimuláljuk, ezzel párhuzamosan sikerült a szervek vérellátottságát szabályozó mechanizmusaira egyszerre hatnunk.

Mit jelent ez?

A BEMER Plus-al már elért változások a teljesítménynövekedésben és a fertőzésre való hajlam csökkenésében az új szignál alkalmazásával sokkal intenzívebben jelennek meg és emellett jelentősen tovább tartanak.
Mindez elméletben egyszerűen hangzik, de a gyakorlatban csak rendkívül nagy kutatás-ráfordítással érhető el.
A stimuláció lehetőségei szinte végtelenek és az erre való reagálások nehezebben találhatóak meg, mint a tű a szénakazalban. Így keletkezett egy többdimenziós szignálszerkezet, amely nemcsak nagyon hatékony, hanem bonyolult, mégpedig olyannyira, hogy a jövőben a végfelhasználóval való kommunikációban már nem a szignált fogjuk elmagyarázni, hanem annak hatására akarunk koncentrálni:

  • A szervek megváltozott anyagcsereigényeihez nagyobb alkalmazkodói sáv
  • Stressz következményeinek csökkenése
  • A szövetek sejtjeinek jobb ellátása oxigénnel és tápanyagokkal
  • CO2 és anyagcsere-végtermékek jobb eltávolítása a szövetekből
  • Az immunreakciók javítása
  • A fertőzésre való hajlam csökkentése
  • A javító és visszaállító reakciók elősegítése a károsodott szövetben
  • Zavart sebgyógyulás befolyásolása
  • A sejtek elhárító mechanizmusának kedvezőbbé tétele a szabad gyökökkel szemben
  • Kedvező befolyás a koleszterinértékre

Az új BEMER impulzus éjszakai használatra

Új impulzusunkat, amely több éves kutatómunka eredménye, alváshoz fejlesztettük tovább.
A legújabb kutatási eredmények azt mutatták, hogy az éjszakai órákban a vér egy bizonyos átcsoportosítása történik a szervezetben, ezért az immunológiai folyamatoknak az éjszakai alvásidő alatt jóval nagyobb a jelentőségük, mint ahogy eddig feltételezték.

A mikrokeringés súlyponti fázisai
nappali bemer  Éjszakai Bemer 
Nappal Éjszaka

Különösen a rehabilitálandó és idősebb vagy fertőzésre hajlamos emberek esetében van nagy jelentősége az alvási fázisban történő testi szabályozási- és regenerációs folyamatoknak.

Főbb hatások:

  • hosszabb mélyalvási periódus
  • a szervezet savkiválasztásának javítása (reggeli vizelet pH csökken)
  • csökken a fertőzésekre való hajlam
  • a regeneratív és helyreállító folyamatok stimulálása

Signal Plus technológia

A nagyvérköri keringés motorja a szív. A 200 mikrométernél kisebb erek (a véredények 75%-a) motorja a vasomotió (rugalmas érfalmozgás).
Az új Signal Plus impulzus a spontán artériás vasomotiót 8 mm-es mélységben vizsgálva 19%-kal javította. Ennek a hatására mikrocirkuláció 24%-kal, a vénás oxigén kinyerés 15%-kal, a vénás áramlás 21%-kal nőtt. 
Dr. Klopp vizsgálatai egyértelműen igazolják, hogy a BEMER 3000 Plus elektromágneses mező kedvező irányban befolyásolja a vér ellátottsági paramétereket, kiemelten a mikrocirkuláció vonatkozásában. A kedvező irányú befolyásolás hatásideje az új fejlesztésű BEMER impulzussal még nagyobb mértékűnek bizonyult.


BEMER alkalmazás

A BEMER terápia során Önt egy speciális, szabadalommal védett, fizikai hatóanyaggal kezeljük. Egy kezelés időtartama 8-20 perc.
Egy kezelés hatásideje több mint 12 óra.

A BEMER terápia során fontos a rendszeres alkalmazás. A terápia hatását már 1-2 kezelés után is érezheti, de előfordulhat, hogy hosszabb idő szükséges a pozitív változások észleléséhez. A betegség az Ön szerveit évek alatt károsította. Adjon időt magának a gyógyulásra!

Mivel a kezelés a mikrocirkulációt javítja a szervezetben, ezért a kezelés beállításánál elsősorban az egyén mikrocirkulációját vesszük figyelembe.


Egész test kezelés B.BODY (matrac) applikátorral

A bázisprogram - kezelés ciklusa 4 hétig tart. Kezdje a 3. intenzitás szinttel és hetente eggyel emelje a 6. eléréséig.
Az 5. héten egy új ciklus kezdődik, ismét a 3. intenzitás szinttel.


Hét I. alkalmazás (reggel) II. alkalmazás (este) Alvó program (S)
1. 3. intenzitás szint, Signal Plus 3. intenzitás szint, (S.P. nélkül) -
2. 4. intenzitás szint, Signal Plus 4. intenzitás szint, (S.P. nélkül) -
3. 5. intenzitás szint, Signal Plus 5. intenzitás szint, (S.P. nélkül) -
4. 6. intenzitás szint, Signal Plus 6. intenzitás szint, (S.P. nélkül) -
5. 3. intenzitás szint, Signal Plus 3. intenzitás szint, (S.P. nélkül) igen
6. 4. intenzitás szint, Signal Plus 4. intenzitás szint, (S.P. nélkül) igen

A Signal Plus impulzust rossz alvó egyéneknél a 2. alkalmazásnál kérjünk kikapcsolni.

 


Intenzív helyi kezelés B.SPOT és B.PAD kezelőegységekkel

 

Program Csomag Indikáció
P1 neuralgiás fájdalom, bőr közeli sérülés
P2 sebgyógyítás, arthritis, fájdalom, stb…
P3 mély sérülés, ödéma, csonttörés, égés, arthrosis, stb…

 


B.LIGHT-tal (fény applikátorral) helyi kezelés, Classic-Set esetén

 

Program Csomag Alkalmazás
10. intenzitás szint naponta többször

Figyelem! Sincumár-t szedő betegeknél az INR szint fokozott ellenőrzése szükséges!
BEMER kezelés alatt a jelenleg szedett gyógyszerein ne változtasson, kivéve, ha ezt a kezelőorvosa kéri. Fájdalomcsillapítók szedése természetesen csökkenthető, illetve elhagyható.

Ellenjavallat
Idegen szerv vagy idegen szövet beültetés, amíg immunszupresszív kezelést kap a beteg.

Relatív ellenjavallat (orvosi felügyelet mellett a terápia alkalmazható)

  • Ismeretlen eredetű lázas állapot
  • Súlyos szívritmus zavar
  • Nem kompenzált görcsös rohamok

Elektromos, mágneses implantátumok (pacemaker, inzulinpumpa, agyi shunt)
Általában alkalmazható, de biztonsági okokból mindig kérje ki az implantátum gyártójának a véleményét

06 20/823-20-35

Dr. Kovács Bernadett
Bemer orvostechnikai eszköz tanácsadó

bemer.buck@gmail.com